2012. február 20., hétfő

 Olyan voltam neked, mint egy rossz helyen tett nagy eskü. Újra és újra vissza akartam térni hozzád, pedig megannyi fájdalmat okoztál. Nem is tudom, hogyan kellene ezt elmondanom, mert egyszerűen nem találom a megfelelő szavakat. Kerestelek mindenütt, ahol csak jártam, mindenben téged szerettelek volna látni, és sokszor láttalak is. Te az én sötét életembe behatoló, könnyemből felhőt formáló örömöm voltál. A leghatalmasabb szerelemmel szerettelek. De immár nem remeg tovább a szívem. Most már csillapodik és hagyd, hagy múljon el ez is. Az idők végéig sorsom leszel te, akkor is, ha ezer másik szerelem is jön helyette.

„Miért olyan nagy baj, hogy esetleg fájni fog a változás? Szerintem nem baj. Amikor az ismeretlenbe ugrom bele, akkor nem tudom, hogy ami következik, az jó lesz-e vagy rossz, egyet azonban biztosan tudok: hogy mind a jóval, mind a fájdalommal hajlandó leszek szembenézni. Akár pozitív, akár negatív élményben lesz részem, mind a kettővel elboldogulok, mert önmagamban elfogadtam a jót és a rosszat is. A sikereket és a kudarcokat is fel tudom dolgozni, meg tudom oldani, sem az örömtől, sem a fájdalomtól nem félek. A legfontosabb, hogy amikor beleugrom az ismeretlenbe, érezzem, hogy merek élni – mert az élet szép!”
"Ahogy megváltoztatod a saját életedet, ugyanúgy változtasd meg a körülötted élőkét is. Amikor kérnek, ne felejts el adni. Amikor kopogtatnak nálad, nyiss nekik ajtót. Amikor elveszítenek valamit és eljönnek hozzád, tegyél meg minden tőled telhetőt, hogy megtalálják, amit elvesztettek. De előbb kérj te magad, kopogtass te magad, és keresd meg te magad mindazt, amit elvesztettél az életedben."
"Mindig van okunk egy ajándékra... Ha más nem, önmagában az, hogy élünk. Élünk és szerethetünk. Hogy mosolyoghatunk. Hogy lehet egy szép történetünk. Hogy lehet múltunk, lehet jövőnk. Hogy egymás szemébe nézhetünk. Hogy adhatunk. Mindent. Akár az egész világot. Hiszen az emberben ott van az egész világ. Benned is. Ha magadat adod - az egész világot adod. Csak ki kell választanod azt, amit ma adni akarsz. A világot. Csomagold be szeretettel, és helyezd el az ajtó elé. És várj. Ajándékod, ha szeretettel adtad, célba ér. És ajándékodnak bármikor örül, aki kapja. Mert mindig van alkalom az ajándékra."

2012. február 17., péntek

"A barátság azok közé az érzelmek közé tartozik amelyeket nem lehet szavakkal megfogalmazni. Számomra a barát olyan ember aki, ha tudja, hogy fájni fog akkor is megmondja az igazat. Akkor is, ha sejti, hogy ezer darabra fog tépni a mondandója. Kimondja. Megvárja amíg darabjaimra hullok. Aztán újra összerak. Aki ha sírok addig marad velem, amíg nem nevetek a saját magam szerencsétlenségén. A legszebb a barátságban pont az a dolog, ami leírhatatlan... Az, hogy van köztetek egy olyan kapocs, amit semmi sem szakíthat meg. Sem az idő. Sem a halál. Az, hogy érzed, hogy veled van akkor is, ha kilométerek választanak el titeket... "

2012. február 12., vasárnap

Idézetek 2 :)

A ♥-et sem azért írja, mert szeret:) manapság ez csak dísz, kedvesem .

"A szeretet nem más, mint egy játék az elkerülhetetlen végzetünkkel, ahol az sem nyer, aki komolyan veszi, s az sem, aki dacol a sorsával. Kicsit olyan ez, mintha visszafele lépkedne az ember, mint egy visszaszámlálás nulláig. Hiába szeretünk kitartóan és önfeledten, ha a játék valakinél véget ér, kezdhetjük az egészet újra."
Ezel - Bosszú mindhalálig c. film







~ingyen ölelés. :)

Jó érezni, hogy szeretlek. Nagyon és egyre jobban. Ott bújkálni két szemedben, Rejtőzködni mosolyodban. Érezni, hogy szemeid már szemeimben élnek és néznek, S érezni azt, ha szép, veled szép, És csak veled teljes az élet.♥

‎~Ö sosem csap be,sosem hazudik,segít ha baj van,röhög az idióta vicceimen,megmondja hogy melyik ruha áll jól nekem és melyik nem.! stb. És a legfontosabb hogy igazán szeret.!:) *

~A divat változik a stílus örök:)

kicsim,szivem szerelmem...és lesz ebből még KURVA ANYÁD is..


A szerelem vak. Tudom, mert nem látsz engem..:/


Sokan kiírják hogy leszarják a valentin napot , közben meg belül arra gondolnak , hogy milyen jó lenne ha most átölelne valaki.. :)


annak örülnék a legjobban, ha te lennél benne ! :$


"Bocsánat, hogy megcsaltál, hogy teljesen hű voltál, hogy őszintén hazudtál, és végül itt hagytál."


Utálom ezt... Utálom, hogy mindig mindenkiben csalódnom kell. És utálom azt, hogy mindig abban csalódok, aki a legfontosabb a számomra. Szenvedek... És egyre nehezebb eltitkolni, hogy fáj.


egy újabb szál cigi egy újabb gondolat , egy jelentéktelen dolog , és mégis fojtogat.

2012. február 4., szombat

Párbeszédes idézetek :)


Fiú: Szeretlek.!!!
Lány: Mennyire..?:)
Fiú: Nagyon ;$
Lány: Miiért hinném el..? o.O
Fiú: Mert még a kakaós csigám közepét is képes lennék neked adni..:$ ♥

- Te hogy éled meg a szerelmet?
- Ez hosszú.
- Nekem van időm.
- Tudod, van az-az érzés, ami a legjobb az életben, az a bizsergető, könny kicsordulós, hideg kirázós érzés. Nekem ez a szerelem.
- Akkor te voltál már szerelmes?
- Igen.
- Mondd! Milyen, ha elmúlik? Ha eltűnik belőlünk ez az érzés?
- Az életben a legrosszabb dolog, de ilyen a szerelem, néha feldob, néha leejt… de csak akkor érzed milyen rossz igazán, ha már leejtett minimum egyszer. Legszívesebben belehalnál.
- Akkor te most szerelmes vagy?
- Nem, én már nem tudok szerelmes lenni. Túl sokszor tiport el. 


~Csaj : " Akkora seggfej vagy .. "
Pasi : " Lehet , de az egyetlen seggfej akinek Te vagy a legfontosabb. "~ 

~ Fiú: járunk?
Lány: perszee. a boltig meg vissza.
Fiú: :(( akkor nem lehet semmi köztünk?
Lány: de ! egy kibaszott nagy szakadék!:D ~ 


~-Neved?
-Ha nem látnád, ott van fent
-Honnan jöttél?
-Először apámból, rá 9hónapra pedig anyámból
-Hahaha.. nem úgy. hol laksz?
... -Otthon
-És azon belül?
-Házban.
-És hol van az a ház?
-Pont a szomszéd mellett
-korod?
-Van
-Hogy vagy?
-Eddig jól voltam
-Hogy nézel ki?
-Hidd el, jobban mint te
-Tetoválásod van?
-Volt, csak lemosódott.. (rágóforevej.*-*)
-Hogyan öltözködsz?
-Ha késésben vagyok, kénytelen vagyok gyorsan.
-Milyen pasik jönnek be?
-Akiknek kinyitom az ajtót.
-Van most valami kapcsolatod?
-Még jó hogy! a T-mobilnál.
-Miért ekkora a pofád?
-Mert szeretem a gumicukrot és hogy több férjen bele.:'D~
 


~- Hagyjál már, nem érek rá.
- Oh, bocs. Elfelejtettem, hogy csak akkor létezek, amikor szükséged van valamire..;)~ 


~Fiú: Szija bébi, lent vagyok a kocsiba, gyere le!
Lány: A fenébe nincs rajtam semmi smink.:/
Fiú: Ne légy hülye, ugyanolyan szépvagy nélküle is.:))
Lány: Hmm rendben, 1perc, és lent vagyok. :)
....1perc múlva....
Lány:Szijah édes. :$
Fiú: Ki a f*szom vagy te? :D~ 


~Fiú:Kivered??:D
Lány:persze...a fogaidat..;)~ 


~fiú:áh vérzik az orrom..
lány:talán nemkellene annyit turkálnod benne-.-
*másnap*
lány:áh megjött..
fiú:Talán nemkellett volna annyit turkálnod benne-.- ~ :"DD 


~lány: képzeld el hogy szeretlek. ^^
fiú: tényleg? :$
lány: nem, csak képzeld el. ;D~
 

~Lány: Szia.
Fiú: Szia. Mondanom kell valamit ..
Lány: Mondd.!
Fiú: ♥ Szeretlek ♥
Lány: Én is szeretlek de, én 16 éves vagyok,
.. te 12 .. és én járok egy velem egy idős fiúval ..
Fiú: *kijelentkezik*
A lány még aznap este látja a hírekben,
hogy egy fiú felvágta az ereit és felírta a
vérével a falra: 'A kor nem számít'
A lány szerette a fiút. Könnyeit
visszafolytva ő is felírta vérével a falra:
'Igaza volt .. nem a kor számít.'~
 


~Fiú: Miért nem vetted fel a telefont.? : /
Lány: Jaj bocs, táncoltam a csengőhangra .. :DD~ 

~lány: szia!

fiú: szia!

lány: felfoglak jelenteni.
fiú: mért?!
lány: mert elloptad a szívem.~ 


~lány : beszéljünk a kurvákról ! ; )
fiú : okés : D
lány : a barátnőd hogy van ? ;)) ~ 


~Lány: Mi akarsz lenni amikor felnősz?
Fiú: Profi focista...
Lány: Szerinted én mi legyek amikor felnövök?
Fiú: A feleségem... *-*~ ♥


~Fiú: -Helló!
Lány: -Szijja!
Fiú: -Mizu?
Lány: -Semmi, veled?
Fiú: -Szerelmes vagyok...
Lány: -Ohh, kibe, ismerem?:D
Fiú: -Nálad jobban senki sem ismeri...:$~ 


~Fiú: mit kapok ha megfogom a melled?;)
Lány: agyrázkódást. ;D~ 


~ Fiú : szeretlek
Lány: énis ..!
Fiú: biztos ?!
Lány: persze, annak ellenére hogy átvertél,hazudtál én ugyanúgy szeretlek....
Fiú: : )♥
Lány: csak majd ha én is véletlen ezt csinálom te is így vélekedj rólam !
*1hónap múlva összevesznek mert a lány hazudott a fiúnak*
Lány: szeretsz?
Fiú: NEM!
Lány: látod, én akkor megbocsájtottam neked te pedig nem..~
 

~- Egy...
- Mi egy?
- Egyszer voltam igazán szerelmes...
- :)
- Kettő...
- Mi kettő?
- Kétszer találkoztunk, de én már az elsőnél beleszerettem a mosolyába.
- :)
- Három...
- Mi három?
- Három hét múlva járni kezdtünk.
- :)
- Négy...
- Mi négy?
- Négy hónapja dobott engem.
- Várj, kitalálom! Most jön az, hogy öt?
- Nem..
- Hanem??
- Tízmilliárd...
- Mi tízmilliárd?
- Tízmilliárdnál is több darabra törte a szívem...:// ~
 

 - Tudsz titkot tartani?:)
- Igen!
- Téged jobban szeretlek, mint a plüss macimat!*-* De pszt... ha meghallja mérges lesz..

Lány: sír*
Fiú: Miért sírsz?
Lány: barátnője van annak a fiúak aki tetszik : (
Fiú: hú ,hát az a fiú is csak egy kurvát kaphatott helyetted ! O.o
Lány: most kurváztad le a barátnődet ! :DD


Fiú: Csukd be a szemed...Adni fogok neked egy csókot.
Lány: *becsukja a szemét*
Fiú: *ad neki egy csokis csókot*
Lány: Miért nem adtál nekem egy igazi csókot?
Fiú: Mert azt mondtad, hogy szereted az édes dolgokat.:)
Lány: Butus, a te csókod édesebb nekem mint a cukor. *-*:$


Lány: Mi akarsz lenni amikor felnősz?
Fiú: Profi focista...
Lány: Szerinted én mi legyek amikor felnövök?
Fiú: A feleségem... 


"Szereted a vizet?"
"...Igen..."
"Az tök jó... akkor már 72%-omat szereted.":DDD


~ Lány: Bújócskázzunk. Ha megtalálsz, megcsókolhatsz. :$
Fiú: És ha nem talállak meg? :/
Lány: Akkor a szekrény mögött vagyok. ♥


Szív: Te figyelj, hogy csinálod,h mindig rendben vannak a dolgaid?
Ész: Egyszerűen csak reálisan gondolkodom.
Szív: És azt hogy kell?
Ész: Eltakarom a rózsaszín kis felhőket és a dolgok negatív oldalát is nézem.
Szív: És így boldog vagy?
Ész: .. nem mindig, de tudod engem erre tanítottak. Mindig erősnek kell lennem.
Szív: Ez nekem sohase menne. Irigyellek amiért ilyen vagy!
Ész: Hidd el, én sokkal jobban irigyellek téged…





FLEGMA idézetek ^^

Flegma vagyok bocsmá', ha nem tetszik okcsá' -.^

mindig az maradok, aki voltam.. a középső ujjam, a magasba toltam! ;) ~

Mert tróger vagyok én, nem celeb.  a faszom aki nektek tetszeleg ! 

Voltam már én is valakinek a legjobb és fordítva..aztán az ajtót egymásnak basztuk ordítva..

Az életed lepereg, cigit gyújtasz, majd megfulladsz, mi az amihez nyúlhatsz, testedben mit fúrhatsz, mi az amit még elkúrhatsz. 

Te szőke, Én barna
Te jobbra, Én balra 
Te beszélsz, Én köpök
Te hang vagy, Én örök
Te állat, Én ember
Ennyi vagy Te seggfej ! ;) ~ 


Nem mondom hogy leszarom mert valahol bent érdekel.. :/
Nem vagyok én PIN kód - Hogy háromszor is megbocsájtsam minden hülyeségedet...

Ha neked így jó, nekem meg főleg, magamnak suttogom: többet néztem ki belőled ! (N)


Egyszer teszem amit akarok, egyszer teszem amit kell. Egyszer leszarom, mer' ez szabadít fel ! (H)


Igézz meg mást,dobd el mit nekem szántál, had mondjam magyarul: kurvára elszálltál ! ;)


Nem lehetsz mindig hibás, nyisd ki a szád, üvöltsd, hogy kapja be a világ !
Bekaphatja minden fasszopó, hogy egy lány mindenkinek csak egy ringyó !


Magamról ennyit, te meg nem érdekelsz senkit, hogy ha érdekből csinálnám, nem értem volna el semmit.

Nem vagyok cicababa, de soha nem is leszek. A pénzedre drága én jó magasról teszek. Feszíthetsz tőlem akármilyen ingben, közlöm veled a pénzen kívül neked semmid sincsen !



Kamuztál, hazudtál arról, hogy te szeretsz, most meg rajtam nevetsz, hogy kidobtál kerek-perec, de jobb, ha tudod, hogy egy marha vagy, ha majd sz*rban leszel, az én pofám lesz bizony marha nagy !

**Jönnek-mennek kamu barátok,egyet elvesztek egyet találok. **

Ne feledd,ha valaki felbosszant,az arcodon 42 izom rándul össze.De csupán 4 izom kell ahhoz,h kinyújtsd a kezed,és pofán vágd.

Nem hazudik a szemem, de ez szerintem látszik, nem vagyok olyan ember, aki más érzéseivel játszik...

"Megszólhat bárki, teszek rá egy nagyot.. mindig ilyen voltam s ilyen is maradok."
Szívem szerint téged megint jól kiosztanálak, kegyelmet sem érdemelnél, pofon is vágnálak. :@



tanulj meg gyilkolni a mosolyoddal - így nem lesz véres a kezed*







nem voltam hercegnő , és nem is leszek soha , nekem marad a csőgatya és a tornacsuka !

a farmeromat tépd... ne a szívem*

Nem muszáj kedvelned , nem vagyok Facebook állapot"


Ne járjon a pofád üresbe , mert fejbe rúglak rückverzbe ' :D


ne akkor jussak az eszedbe, mikor elhatározom, hogy szarok rád.! ;]

‎"Én nem utállak. Én csak... hm... Nézzük inkább így: ha esetleg lángra kapnál és nálam lenne víz... meginnám." ;))

Szerintem a legnagyobb biznisz az lenne, ha néhány embert megvennénk annyiért, amennyit ér, és eladnánk annyiért, amennyit hisz magáról! ;D :P



OTP: Óvatosan Törölj Picsát
BKV: Biztos Késünk Vazze
DVD: Dugsz Velem Délután?
LOL: Leszopsz Oszt Lenyeled
BMV: Baszni Motoron Veszélyes
OMG: Országos Maszturbálók Gimnáziuma
FASZ: Fiatal Alkoholisták Szövetsége
MÁV: Megint Átmentünk Valakin
BOCS: Baszni Óhajtok Csillagom
IFA: Idegen Faszt Akarok
WTF: Wágd Tökön Faterod
MIZU: Megbaszlak Izomból Zuhanyzás Után

Nem vagyok lusta - Csak igen motivált a semmittevésre;DD












KATT:):$

Légyszíves lájkoljátok, ez is az én oldalam :):$
http://www.facebook.com/pages/-i-d-%C3%A9-z-e-t-e-k-/217260935001171

Angol-magyar idézetek :)

~There's someone I'm waiting for if it's a day, a month, a year, I gotta stand my ground even if it rains or snows but what else can I do when I'm still in love with him?
~ Van valaki, akire várok, legyen az egy nap, egy hónap vagy egy év, én várni fogom akkor is ha esik vagy havazik.. de mi mást tehetnék ha egyszer szerelmes vagyok belé?


~In the arithmetic of love, one plus one equals everything - and two minus one equals nothing. 
~ " A szerelem számtanában 1 + 1 = a mindennel; és 2 - 1 = a semmivel. "

~Love is like water: you can fall into it, you can drown in it.. but you can't live without it!
~ A szerelem olyan, mint a víz. Beleeshetsz, akár bele is fulladhatsz.. mégsem tudsz élni nélküle! :)

~He caught my glance & smiled back. Does he know he caught my heart as well? :)
~ Elkapta a pillantásomat és visszamosolygott.. de vajon tudja hogy a szívemet is megkapta ezzel?:$

~I don't want you to see me cry, because a girl is only pretty when she smiles & i wanna be beautiful when you look at me.
~ Nem akarom hogy sírni láss.. hisz egy lány csak úgy szép hogyha mosolyog, és én gyönyörű akarok lenni mikor rám nézel.:)

~There are 3 questions of value in life. What is sacred? What is worth living for?What is worth dying for? The answer is: only love.
~ Három értékes kérdés van az életben. Mi szent ? Miért érdemes élni? És meghalni? A válasz mindegyikre: a szerelem. :)